Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felé az évek óta rendszeresen nyújtott támogatásokért (nemzeti jelentőségű intézmények és egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások), melyeket 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben nyújtott az alábbi intézmények, szervezetek számára. E támogatások számos olyan intézmény fenntartását (kisebb részben beruházásait) segítették, melyek a Kárpátalján élő magyar közösség szempontjából rendkívül fontos szerepet töltenek be. Minden intézmény és szervezet nevében KÖSZÖNJÜK TÁMOGATÁSUKAT!

A támogatott intézmények 2019-ben a következők voltak:

Támogatott szervezet: „Szent István Karitász” Jótékonysági Alapítvány Szent Erzsébet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 14 900 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Bustyaháza

Támogatott szervezet: Szent Anna Óvoda
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 14 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Aknaszlatina

Támogatott szervezet: "Páduai Szent Antal Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 13 500 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gyertyánliget

Támogatott szervezet: "Romzsa Tódor Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 12 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Nagybocskó

Támogatott szervezet: „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Az alapítvány működésének támogatása
Támogatás összege: 5 000 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: Munkács

Támogatott szervezet: Ungvári Római Katolikus Szent György Egyházközség
Támogatás célja: Az Ungvári Szent Gellért Kollégium működésének támogatása
Támogatás összege: 5 800 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Ungvár

Támogatott szervezet: "Páduai Szent Antal Karitász" Jótékonysági Szervezet
Támogatás célja: A gyertyánligeti óvoda felújítási munkálatainak támogatása (a gyertyánligeti magyar óvoda fűtésrendszerének korszerűsítése, valamint a Magyarok Háza hátsó épületének befejezése)
Támogatás összege: 10 000 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gyertyánliget

A támogatott intézmények 2020-ban a következők voltak:

Támogatott szervezet: „Szent István Karitász” Jótékonysági Alapítvány Szent Erzsébet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 14 526 000
Megvalósítás helyszíne: Bustyaháza

Támogatott szervezet: Szent Anna Óvoda
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 13 821 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Aknaszlatina

Támogatott szervezet: "Páduai Szent Antal Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 14 980 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gyertyánliget

Támogatott szervezet: "Romzsa Tódor Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 11 673 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Nagybocskó


Támogatott szervezet: „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Az alapítvány működésének támogatása
Támogatás összege: 6 000 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: Munkács

Támogatott szervezet: Ungvári Római Katolikus Szent György Egyházközség
Támogatás célja: Az Ungvári Szent Gellért Kollégium működésének támogatása
Támogatás összege: 6 400 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: Ungvár

Támogatott szervezet: „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Iskolabusz vásárlásának támogatása
Támogatás összege: 11 000 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: az iskolabusz Nagybocskóról Aknaszlatinára szállítja a magyar iskolában tanuló kisiskolás gyermekeket

A támogatott intézmények 2021-ben a következők voltak:

Támogatott szervezet: „Szent István Karitász” Jótékonysági Alapítvány Szent Erzsébet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 16 038 000
Megvalósítás helyszíne: Bustyaháza

Támogatott szervezet: Szent Anna Óvoda
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 15 434 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Aknaszlatina

Támogatott szervezet: "Páduai Szent Antal Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 13 077 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gyertyánliget

Támogatott szervezet: "Romzsa Tódor Karitász" Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Az óvoda működésének támogatása
Támogatás összege: 10 451 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Nagybocskó

Támogatott szervezet: „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Az alapítvány működésének támogatása
Támogatás összege: 6 000 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: Munkács

Támogatott szervezet: Ungvári Római Katolikus Szent György Egyházközség
Támogatás célja: Az Ungvári Szent Gellért Kollégium működésének támogatása
Támogatás összege: 6 400 000 Ft
Megvalósítás helyszíne: Ungvár

Támogatott szervezet: „Autism Transcarpathia” Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Közösségi program támogatása autizmus spektrum zavarral élő gyermeekek és fiatalok számára
Támogatás összege: 400 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Munkács

Támogatott szervezet: Aknaszlatinai Szt. Család Karitász Jótékonysági Alapítvány
Támogatás célja: Rászorulók megsegítése az "Ukrán válság" program keretein belül
Támogatás összege: 400 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Aknaszlatina

Támogatott szervezet: Romzsa Tódor Karitász Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Kirándulások szervezése a nagybocskói óvodában.
Támogatás összege: 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Nagybocskó

Támogatott szervezet: Páduai Szent Antal Karitász Jótékonysági Szervezet Óvodája
Támogatás célja: Kirándulások szervezése a gyertyánligeti óvoda számára
Támogatás összege: 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gyertyánliget

Támogatott szervezet: Bustyaházai Szent Erzsébet Óvoda
Támogatás célja: Kirándulások szervezése az bustyaházai óvodában.
Támogatás összege: 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Bustyaháza

Támogatott szervezet: Szent Anna Óvoda
Támogatás célja: Kirándulások szervezése az aknaszlatinai óvodában.
Támogatás összege: 300 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Aknaszlatina

Támogatott szervezet: Homoki Római Katolikus Egyházközség
Támogatás célja: A homoki ingyenkonyha fenntartásának költségei
Támogatás összege: 800 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Homok

Támogatott szervezet: Koncházai Szűz Mária Királynő Római Katolikus Egyházközség
Támogatás célja: A koncházai roma óvoda ingyenkonyhájának fenntartási költségei 2021-ben
Támogatás összege: 800 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Koncháza

Támogatott szervezet: A Római Katolikus Egyház Munkácsi Egyházmegyéjének Gálocsi Rózsafűzér királynéja Egyházközsége
Támogatás célja: A gálocsi ingyenkonyha fenntartása és a rászorulók megsegítése 2021-ben
Támogatás összege: 800 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Gálocs

Támogatott szervezet: „Autism Transcarpathia” Jótékonysági Alapítván
Támogatás célja: Berendezések és fejlesztő eszközök beszerzése az autista fejlesztő központ részére
Támogatás összege: 800 000 HUF
Megvalósítás helyszíne: Munkács