Kedves Barátaink!

Nagyon köszönjük a sok felajánlást, segítő szándékot! Óriási szükség van most rá, és még inkább az elkövetkezendő időszakban. A háborús helyzetben az eddig ellátott tevékenységeink mellett a következő plusz feladatokat látjuk el…

A magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően a 2021-es évben is több egyházközség és karitász szervezet részesült támogatásban a Nemzeti Újrakezdés Program (2021.) keretén belül. Mindannyiuk nevében hálás szívvel köszönjük az egyházközségek és karitászok közösségi és szociális programjaihoz és beruházásaihoz nyújtotta támogatásokat, melynek köszönhetően fontos karitatív programok, fejlesztések valósulhattak meg, illetve közösségépítő, erősítő programokra kerülhetett sor!

A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a 2021/2022-es tanév II. félévére

Köszönetünket fejezzük ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő  Zrt. felé, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület közreműködésével támogatásban részesítették a „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítványt, az aknaszlatinai Szent Anna Óvodát, a bustyaházai Szent István Karitász Jótékonysági Alapítvány Szent Erzsébet Óvodáját, a nagybocskói Romzsa Tódor Karitász Jótékonysági Szervezet Óvodáját  és a gyertyánligeti Páduai Szent Antal Karitász Jótékonysági Szervezet Óvodáját. A projekt célja a kárpátaljai óvodák működésének támogatása volt a 2018-2019-es évek folyamán.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően az EGYH-KCP-18-P-0148 azonosítószámú támogatás keretén belül 3 023 600 Ft értékben támogatásban részesült a „Munkácsi Szt. Márton Karitász Kárpátaljai Jótékonysági Alapítvány felújítás alatt lévő épülete helyreállításának befejezése” címen beadott pályázat, amely segítségével Fény és Öröm Gyertyaöntő Foglalkoztató Műhely felújítását tudtuk megvalósítani. Hálás szívvel köszönjük a kapott támogatást!