-      Jó napot kívánok. Üdvözöljük önöket a Szent Márton Karitásztól. Most itt vagyunk Tiszaújlakon és épp a déli harangszót hallottuk. Nekem ez most így több szempontból is egy ilyen megerősítés is volt, meg valahogy ez olyan aktuális ebben az egész időszakban. Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy jó volt most így ez az összefogás, amit most megcsináltunk, mert a kamilliánus atya is jött, és a domonkos nővérek által rendezett gyűjtésből is hoztunk. Igen nehéz időszak, de azért jó tudni, hogy tudunk valamivel segíteni az itteni menekülteknek, akik jönnek ugye Ukrajnából, a belső menekülteknek.

-      Természetesen belül borzasztóan érezzük magunkat, nagyon aggódunk, nagyon szeretnénk hazamenni, de otthon nem biztonságos. Köszönjük, hogy befogadtak minket itt, egyszerűen nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem, mennyire hálás vagyok.

-      A gyerekhang az mindig a remény a jövő hangja, azt gondolom, hogy nagyon fontos ezt a reményt továbbvinni. Tegnap voltam Munkácson betegeknél, ágyhoz kötött betegeknél, akik nem tudnak elmenekülni, a légi riadó következtében is ott maradnak fent, nem mennek le a pincébe. Elkészültek mindenre, de reménykedve imádkoznak. Az imádkozó hívő ember reményét szeretném keletről nyugatra. Elvinni nyugat Európába, hogy nem a politikai okoskodás a megoldás, hanem a tevékeny szeretet és az imádkozó hívő ember. Ez lesz Európa jövője.

-      Köszönjük mindenkinek, ezáltal aki hozzájárul a segítséghez, és ezekkel a kis videofelvételekkel be akarjuk mutatni, hogy igazándiból mi is zajlik itt most Kárpátalján.